A tükörben való játék szorosan kapcsolódik a látáshoz, a látás képességének megfelelő fejlettségéhez. Összeállítottam egy rövid útmutatót, hány hónaposan hol tart babánk ebben, megkönnyítve a vele való felhőtlen együttlétet.
Az újszülöttek nyitott szemmel érkeznek a világba, de ez nem jelenti azt, hogy tökéletesen látnak. Ennek fő oka, hogy a látáshoz kapcsolódó belső szervei még fejlődésben vannak, valamint meg kell tanulnia irányítania a látását. Kb. 6–8 hónap telik el, mire a kisbaba látásélessége majdnem olyan jó lesz mint egy felnőtté. És ezalatt az idő alatt csodálatos módon folyamatosan fejlődik és tanul.
Nézzük látásának fejlődését időrendben
A szem fókuszálásához szükséges izmokat az újszülött még nem képes irányítani, így nem tudja “beállítani” a kb. 20–30 cm-nél távolabb lévő dolgok élességét. Két hónap után kezd ez a képesség fejlődni és kezd a baba egyre ügyesebben fókuszálni.
A következő fontos állomás a fényérzékelő csapok fejlődése. Ezek a receptorok nemcsak az éleslátásért, hanem a színek látásáért is felelnek, így kezdetben az újszülött leginkább a kontrasztos színeket és az élesen elhatárolódó kontúrokat érzékeli. Tehát hiába tud fókuszálni és éles képet küldeni a fényérzékelő receptoroknak, azok fejletlensége miatt a kép még nem túl éles és nem túl színes.
Abban a kutatók egyetértenek, hogy a térlátás nem velünk született képesség, folyamatos tanulással, érzékeléssel fejlődik. Kutatások szerint a finomabb térérzékelés 3–5. hónaptól kezdődik.
Négy hónapos korra a felnőtt már csak háromszor lát jobban a csecsemőnél, 8 hónapos korra pedig a baba látásélessége már majdnem olyan jó, mint a felnőtté. A rá következő években ez még tovább finomodik, az agy látásért felelős területe tökéletesen a 8. életévre fejlődik ki.